Azévvége
Na, mostis tanulási a lázam. Elkezdtem mellé inni egy kis energiaital-vodkát, ha már kimaradok mindenből a csodás kinázok meg ilyesmik miatt. Mióta elkezdtem inni, kajak még az írásom is kivirult – olvashatóbb, mint eddig a jegyzetben bármikor.
Kicsit hülyén vettem fel a vizsgákat na… Még a szomszédból is hazautaztak szóval tök magányos az épület.
Már megint marhaságokat álmodtam, és reggel elég morcos is voltam, de aztán felvidítottak a délelőtti események amik miatt kicsit elszakadtam a ligandum kötött integrinektől. Megint a volt munkahelyem, és köztük V… jaj, még visszagondolni is kínos. És bláblábláblá – csipcsup kis marhaságok tengerén evezgetek, és már gondtalan az élet.
Véget ért egy év, szóval vmi összegzés magamnak? – kaland és vak tapogatózás. Jaj milesz?? – Aztán rájövök, hogy pont ez az élet, az út. Ha most révben érezném magam, az tök uncsi volna. Vagy jó lenne? – max mutogatni. Hát így lettem elsős az isibe:D Mindegy, majd hat szolveszter múlva már flancos diplomám is lesz — talán!:D
Karácsonykor megnéztem a Titanicot. Kétszer:D Azért még nem kezdtem bele utána a Twilightba azértám.
Na tovább a kis tanuláshoz.



