Szarvas lények

•szeptember 24, 2011 • Vélemény?

Szarvas lényekkel álmodtam. Egyre többet nyúlok a gyógynövényeimhez, és egyre szebbeket álmodok. Jelképesek. Egy idegen bolygó vad dzsungelében menekültünk. Különböző intelligens természeti népek éltek, más-más törzsek – mindegyiküknek volt színes szarva, különös motívumokkal…………… A dzsungelben eltévedtünk, féltünk a bennszülöttektől, majd észrevettem, hogy sárgul a fogam, és szarvak nőttek a fogaim helyére – üvöltöttem, azt hittem parazitán megszáll ez a bolygó, és eltorzít, de nem. Hozzám lépett az egyik lény, és mondta, hogy két törzs ajándéka ez a szarv, ami a fogam helyére nő, és majd eltűnik ha már nem lesz rá szükségem.

(törzsi népek fűbugyiban fejlett biotechnológiával. Kicsit amorfabb, zömökebb testű, kicsit színes, olyan kis legyezhető fülekkel, mint a vizilovak))

Rájöttem, hogy a szarv a kulcs, hogy megnyissunk különböző utakat, amik a növények közt nyílnak. Egy egész logikai labirintus ha megnyitsz egy utat, egy bezáródik.

Ez a szarv mit jelképez, és mit jelképez ez a sok út? – egy másik álom is van abban az agy-szektorban, ahol ez tárolódott; az vmi zöld placcon lévő színes akadálypályákról szól, érzem, hogy hasonló kellene a jelentésük, hogy legyen.

és igeeen, jó lenne egy másik bolygó, dejó volna. Rájöttem, hogy igazából elvont vagyok basszus, tényleg művészlélek:D és most nem a szarvas lények, meg a hülye álmok miatt értem…

…pedig még a Quimbyt se szeretem. és ezt most olyan jól esett leírni, hejj!!!

*******Temple One – World Beyond*******

Dreaming, dreaming…

•szeptember 4, 2011 • Vélemény?

Jó volt az utóbbi pár nap itthon – alkotókedvem nem lankadt, és mindenféle jó kis dolgot készítettem. Bár mióta az öcsém elment, egy kicsit kezd agyamra menni a túl sok szabadság. Hiányzik egy kicsit a munkahelyem.

Lehet kimegyek most is egy sétára… Kiengedni a gőzt. Egyre kevésbé tetszik az egyetem. Rakás szar. Olyan alacsony volt a ponthatár, hogy az vmi nevetséges, és felvettek 300 embert, és most a tárgyak felét fel se vehetem mert nincs hely… Azt hittem, ha felvesznek, az azt jelenti, hogy oda járhatok órákra… de nem. És mit jelent ez? Hogy majd egy plusz félévben tudom megcsinálni, tehát KÚRVÁRA nem végzem el soha ezt a szart, mert sztem 26 éves koromig meggágyulok.

Alig lesz órám tehát, és azok is olyan szar időpontokban, hogy a megpályázott félállástól búcsút vehetek igen gyorsan. Fosadék az egész egyetem. Én nem tudok nyomulni, meg pattogni, szánalmas… azt hittem, ez olyan, mint vmi tanfolyam, amit munka mellett örömmel csinálhat az ember… de nem; ez olyan mint egy úri bentlakásos középiskola, ahol még direkt ki is basznak veled.

GRRRRRRRRR :(

a gondolat hatalma

•július 31, 2011 • Vélemény?

Hülye elméleteim… egy retek zavaros álommal kezdődött az egész.

A barátommal mentünk volna valahova, de egy csávó megkérdezte, nem megyek-e mégis vele, mert ez milyen kalandos út lenne… és én hirtelen a kalandot választottam, mert gyorsan fel kellett pattannom a repülőre, majd Grúziában ejtőernyővel leugrottunk, és ez a fiú mindig próbálkozott nálam.

Vmi nagyon furcsa volt vele, de sosem láttam meg a pontos okot. Hol vmi testi fogyatékossága volt, hol csak egyszerűen undorodtam tőle, mégis valamiért csókolóztunk, de annyira rossz volt, mert tudtam teljesen, hogy ez most megcsalás, csak ebből a Grúziából fél évig nem ment többet repülő, és nagyon féltem.

Vőáá… Na meg elhunyt a sokat szidott Á. bácsi, és annak ellenére, hogy többször ránk hívta a rendőrséget, és elég zsémbes tudott lenni, most kajak bűntudatom lett, hogy talán nem kellett volna annyit korholni

A gondolat hatalma… a jövőmmel kapcsolatban megint rohadt NEGATÍV lettem, és ez elég elkeserítő, főleg, hogy elég sokat készültem erre az egészre. most kb úgy érzem magam, min két és fél éve, csak belül nem vagyok olyan már sajna. csak a retek félelem ojjj.

Papírmasé

•július 17, 2011 • Vélemény?

Egyedül voltam a nagy forgatagban, káosz mindenütt és a pusztulás fenyegető közelsége. Az emberek megváltoztak, vmi új szekta kezdte hitegetni az embereket, hogyha a testüket eladják, akkor a lelküket áthelyezhetik egy másik formába, és így túlélhetnek.

Míg az elején heves tiltakozás fogadta, később mindenki ezt látta az egyetlen útnak. Én kétségbeesetten igyekeztem meggyőzni a szeretteimet, hogy ne tegyék, de sorban mindenki beköltözött egy kis 20 centis papírmasé-babába, aminek az arca helyén újságból kivágott arcképek voltak ragasztva… …anyukám is, és én sírtam, mert az elején még láttak, aztán már nem, aztán nem tudtak többé megszólalni, mert a papírmasé teljesen összeszáradt, és a lelkek ott maradtak bezárva némán és vakon. Mind gépies katonákká változtak körbeálltak, és a fejemben hallottam a követelést: neked is át kell változnod!

Én megszöktem a menedékből, majd a városból is, vmi földúton voltam, az ég teljesen sötét volt a sok viharfelhőtől, és furcsa inverz színű szivárványt láttam, amiben volt fehér szín is.

Aztán szerencsére felébredtem, de a papírmasé babák eléggé kísértetiesnek hatottak akkor is, ha csak újságpapírból kivágott politikus -fejük volt.

Na meg felmondtam. Megdöbbenés övezte. Na meg úgy tűnik jól tesszük amit teszünk. Na meg az is egyre világosabb, hogy eléggé belevagyok. És ez jó.

Dr. Fosh

•június 14, 2011 • Vélemény?

Hello. Újhullám. Nem jó.

Rohadt izgis is egyben ez a szenvelgés, ahogy verem magam a földhöz és beleüvöltöm a tükörbe: most baszod el a legszebbet. Elmentek, elmentek, és én nem bírom az egyedüllétet. Olyan hülye vagyok. Mit várok én amúgy? Ki vesz komolyan? – én se merném magamat. Mi afasznak kell inni ha tudom, hogy másnap kell dolgozni, és munkazajt csapni. Lemerem bazmeg írni, hogy holnapra úrvára semmi dolgom, de munkazajt csapni egy retkes irodában még rajtam is kifog, legalábbis ami a holnapi napot illeti.

jó-jó… már csuklok is, meg mindjárt éjfél és kivan a faxom. rohadtul. Nem merek senkiben bízni, egyáltalán, és nem értem, hogy hogy lehet rajtam bármit is szeretetreméltónak találni. holnap elmegyek a templomba és megkkérdezem Istent, és ezt most teljesen komolyan mondom, mert tudom hogy ő nem fog kertelgetni, és megmondja egyből.

Átmenet

•május 28, 2011 • Vélemény?

Kint felhő közeleg, a vihar előtti szellő jólesően éberré tett. Jövőhéten meg végre letudom a szóbelit is… Most tanulni próbálok. Kicsit elcsúsztam, de legalább hétköznap is rá leszek kényszerülve, hogy kicsit karbantartsam az agyamat.

A hülye munkahelyi dolgokon viszont nehezen tudom túltenni magam, és ez is a tanuláshoz űz. Én nem tudom, hogy mit akar tőlem ez a nyomorult csaj… Végülis elérte a célját, de miért feketít tovább, és miért nyalizik közbe nekem? – azzal vigasztalom magam, hogy már nemsokára felmondok a francba, és kis elégtétellel tölt el, hogy az neki NAGYON nem lesz jó. Csak a június egy kész katasztrófa lesz így.

A júliust már féllábon kibírom. Persze könnyű így dobálózni a hónapokkal, miközben egy-egy hét is tud végtelen hosszúságúra nyúlni… de még mennyire!

Na mindegy biztos van vmi tanulság. De majd csak később visszanézve lehet úgy látni, hogy milyen jó volt minden. Amúgy csak a szokásos… várjuk a fizut, meg lehet hogy nemsokára költözök megint:) de már hivatásos dobozbanlakó lettem.

Elmondom a titkom,

•április 29, 2011 • Vélemény?

hogy szárnyalok, és érzem, hogy mit adhatok, hogy körbemennék egy lámpással, és annyira szeretnék jót tenni a világnak, és benne az embereknek, hogy adhassak valamit azoknak akik szomorúak, hogy újra lássák: az élet egy csoda. Nincs is rá szebb bizonyíték mint a biológia, az a gyönyörű kémia, fizika, anyag és energia, egy mesteri szimfónia, a tudatunk a rezgő hang, ami önmagára ébredt és Istenért kiált.

Akarom, hogy tudd, h ha azt hiszed, hogy már nem, de igen, szeretlek, ugyanúgy mint régen, csak a körülmények változtak, másért küzdünk… Kifürkészhetetlen, egy regény, kesze-kuszán, de jó lesz a vége, nagyon nagy a kihívás, hogy mit érzünk majd, és elég egy kis hullám, de megrázod magad, és újra ott állsz, és csak a szeretet az ami segíthet.

semmi sem állandó ezen a fura világegyetemben, de olyan jó lenne mindig így érezni, és így nekivágni a napnak.

És hamarosan megszületik a kis másodunokahúgicám:)

 
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.